Felégetted A Világom,

Az utcák képébena tetőkbe olvad a csontfehér ég

Csak bámulom én, nem pislogok

Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen

Minden szép kék csak téveszme

Minden ember egyszerű báb

Minden nappal távolodom

Minden nap egy másik halál

Nyugtatót kaptam

Nyugtalanul aludtam

Gyerekként mindig a fényre vágytál

Most meg már semmit sem látsz

Mindig félsz, minden körtől

Magadat kell legyőznöd egyre csak többször

Egyszerűen nem érdekel többé

Azt hittem, tudok repülni

Pedig valójában zuhantam

A világ hatalmas hibája vagyok, érzem

Elrejtőznék, mennék, hisz félek

Csakhogy ne kelljen neked ezt az arcot nézned

Ezt, melyet kifárasztott a gyötrelem

Rossz tükörből visszanéz rám egy förtelem

Hallom a hangom és csak folyik le a könnyem

Remegve tántorgok a meghasadt föld repedésein

Megállok, zokogva nézem a hegeim

Nem érzem a saját lépéseim

Nem kell egy ember arra, hogy szenvedéssé tegye minden napom.

Meg tudom ezt csinálni én is

Ez az első könnycsepp

Vajon hány lesz még?

Úgy érzem, mindent megtettem,

A harc talán nem ért semmit sem.

Láthatod, mennyit szenvedtem,

Édesem, kérlek, ne teszteld le

Félek elveszíteni téged, pedig nem is vagy az enyém