Gyerekként Mindig A Fényre Vágytál

Nyugtatót kaptam

Nyugtalanul aludtam

Az őrült nő megint zörgeti az ablakot

És én ezúttal visszaválaszolok

Szavakkal, amiket magamnak kiáltok

Jobb neked, ha elmennél

A helyedben én is ezt tenném

Nem várom, hogy megértsd,

Hisz tudom, hogy azt nem lehet.

azt várom, hogy ne féltsd,

De mégis mentsd az életed.

A gondolat, hogy megmenthetlek

Megment engem is

Gyűlöli magát és nem kellenek okok

Aranytollú madár, ki a szárnya mögött zokog

Próbálja keresni égbe vezető útját

Miközben alig bírja el a saját maga súlyát

A Hold porából alkottalak

Mostmár kosz vagy, semmi más

Mégis mindig úgy hordozlak

Mint akin csillog a napsugár

Úgy érzem, mindent megtettem,

A harc talán nem ért semmit sem.

Láthatod, mennyit szenvedtem,

Édesem, kérlek, ne teszteld le

Vagyunk

Én nyomorult

Kit az élők kivetettek

S nem fogadnak be a holtak