Latest Posts by internal-nonsense - Page 3
az idei születésnapi kívánságom az volt, mint tavaly, meg mint tavalyelőtt, meg mint tavalyelőtt előtt és azelőtt... szóval most már igazán valóra is válhatna
deo suveera, untitled (parts), 2019
Megbeszéltük az ősszel, hogy most minden jó lesz
May this house be full of kitchen smells and shadows and toys and nests of mice and roars of rage and waterfalls of tears and deep sexual silences and sounds of mysterious origin never explained and troves and keepsakes and a lot of junk and a flowing like a warm wind only slower blowing the leaves of trees and books and the fish-years of a child’s life silvery flickering quick, quick, in the slow incessant gust that billows out the curtains for a moment all those years from now, ago. May the sills and doorframes be in blessing blest at every passing. May the roof but not the rooms know rain. May the windows know clearly the branch and flower of the apple tree And may you be in this house as the music is in the instrument.
— Ursula K. Le Guin, “For the New House”
Wonderful View where Atlantic Ocean meets the Pacific Ocean but never mix. The Straights of Juan del Fuego, at the tip of South America, (South of Argentina and Chili) is where the Atlantic Ocean and Pacific Ocean meet without much mixing.
Did you know that the two oceans do not mix totally.•°? Watch the Picture that shows it to you. Why do these waters not mix.•°? Because there is a huge difference in salinity between the Clear water of the Pacific Ocean, that comes from melting south polar glaciers, is cool and low in salt, while the water from the Atlantic Ocean has a high salt concentration.
The two oceans have different densities, which makes for high osmotic pressure, almost impossible to mix. Also, it should be noted that during stormy conditions, mostly in winter (summer in the northern atmosphere) there can be as much as a 6 foot difference between the two oceans.
Fontos az, hogy ki előtt vetkőzik le az ember. Ki előtt mond le a szégyen takargatásáról.
Gubancaimat próbálom meg kibogozni magzatpózban
high tide and low tide in great britain. photographs by michael marten
@mranai
Bárcsak úgy szoríthatnálak
magamhoz,
mint egy gyanúsan meleg,
hosszúra nyúlóan világos,
szokatlanul kellemes,
de szokásosan nyüzsgő
pályaudvaron az a bácsi
a biztosan értéktelen,
szakadozva tengő-lengő,
megkopottan feketéllő,
világháborút megélő táskáját
szorítja most
magához.
by Faber Franco
Lakner Antal IDEÁT-ODAÁT
Hans Breder, From the Series “Body/Sculptures”, 1969 - 1973
Amikor gyerek volt, annyira rosszul érezte magát, hogy szeretett volna űrhajóra szállni és megnézni a világűr “folytatását”, -mert már megértette a végtelent, de az egyformaságát nem tudta elfogadni- még akkor is, ha meg kell halnia, mert visszafelé nem lesz elég az üzemanyag. Azt szerette volna kideríteni, hogy ha minden változik, akkor az űr is változik és akkor biztos valami fehérbe megy àt, vagy valami más forma jön, de tuti nem ugyanolyan fekete és tág. Vagy átmegy űrből, mondjuk rűbe, de bizti van a sok utazás után, valami ismerős, ellentétes, megfordulás, talán. Hogyan juthat el egy gyerek addig a gondolatig kb. 7évesen, hogy meghalna a válaszért, a változásért?! Nem tudom. De maradt ez a baszott nagy fekete üresség, embertelen környezet, a hatalmas ismeretlen, magány, talajtalanság, ami könyörög a felfedezőért, de nem hallja senki. És a senki, aki annyira vágyik rá, de nem kiabál, csak bámul bele a végtelenbe és nem csak nem értik, de nem is akarják.
Aztán a fantáziája végén, elfogy a levegő és meglátja a fényt. Ez volt a vágya.
„és kavicsok rajzai milliárdokkal ezelőtt, amikor más blogokban marad a lepréselt remények gyűjteménye...”
salétromkabátban
van az a mozdulat, amiben megreccsensz, lehetsz valami apró porc, egy tégla salétromkabátban, hosszú palló a víz felett, az utolsó harangütés elalvás előtt, nyugodt madár hátterében a rémisztő utcakép, korcsolya alatt a jégbe dermedt sötét, meg sem hallod, te vagy a reccsenő szembesülés a lehunyt héjakon keresztül, hogy elmélet nélkül is működik minden, akkor is, ha nem akarod, mint holdak fázisait a hasadban, a kertek robbannak úgy igazán, és kavicsok rajzai milliárdokkal ezelőtt, amikor más blogokban marad a lepréselt remények gyűjteménye, más padokra ül a nyári meleg, s lehet, hogy jobbról balra írod visszafordulásaid történetét
-guri-
súlytalanra
kettőkor
kettőkor is az vagyok ki egykor parkettákon hempereg egy árnyék míg döng a rendek furcsa koldulása súlytalanra vetkőztet a verssor az asztalon most gyertyányi világ ég nehézlovas készül könnyű vacsorára só az íz a könnyben és a vérben a többi fűszeres halál ajándék csellóhangra vált az esti lárma lassú tempóm inga lengi ébren helyezkedik a poháralátét és zeng a földek rendes fordulása
The Great Wall of Vagina - Jamie McCartney (x)
Jamie made molds of the vaginas of women between 18 and 76 years. Among others, they include twins and transgender women. Women are often confused about their vagina, because they think it looks different: with this project he demonstrates that vaginas are as different as faces. McCartney hopes that his work will help to stop the increasing growth of labia corrections in recent years.
és szerelmesre sétáltam tegnap magam megint
:( ❤
összefolynak a napok, mint a színes olaj, fáj a fejem, nem alszom, asszem elfelejtettem, hogy kell
úgy hiányzik Budapest
az utazás
tompa vagyok, lassú, de van bennem ez a moraj, mintha buszon ülnék, hogy dorombol, meg remeg valami feszültség, szeretem a buszokat, de nem tudok pihenni így
elmentem sétálni tegnap le a tóhoz, meg ki az erdőbe, és tigriscsíkokat húzott az útra a nap, és az a kicsi tó..., még a fák közül néztem, ahogy csillog, a fák, nehogy megzavarják, pislogni se mernek
és ismerős lett ez a kép, ez a pára, ez a csillogás
ez én vagyok
a fürdőszoba tükör előtt, már megszárítottam a hajam, de még nem öltöztem fel
és szerelmesre sétáltam tegnap magam megint
most magamba éppen
úgy hiányzik Budapest
hallottam tegnap a többiek hangját, láttam is némelyiküket, ilyen online óra volt
és olyan jó volt
olyan jó volt, mint mikor fázol kicsit, és magadra húzod a takarót
majdnem elaludtam
hiányzik a tanárnő, akivel összenézünk néha, néha így rámkapja a szemét, és ugyanazt érezzük és egyszerre
ugyanazt érezzük, és ez olyan jó, mert itt ez a két lány, az egyik mintha mindig fáradt lenne, lassan, darabosan beszél, túl lassú nekem, elfáradok, belefáradok, hogy bevárjam
a másik az cserfes, összenevetünk, olyan, mintha így oldalba bökdösnénk egymást, hihi, figyelj
de olyan mást gondolnak mindig, mint én, hogy megijedek, hogy kétségbevonom magam, én itt valamit ALAPVETŐEN nem értek, én valamit nem veszek észre, én ezt az egész élet dolgot félreértem
és van ez a lány, ő nagyon érdekes, ő nagyon érdekel, mert hogy gyönyörű, az egy dolog, de minden csinált rajta, minden mű, a szája, a melle, és leírom magamban
aztán kimentünk ketten egyszer, beültünk egy kis kávézóba, csak pár percünk volt, és én tulajdonképpen sétálni akartam csak így körbe-körbe a háztömb körül egyedül, mert sokszor csak az segít rajtam, valami monoton, valami öntudatlan, amitől azért gyorsabban ver a szívem
de együtt mentünk végül és hideg volt még, és kávézó lett, és a lány beszélt
a hangja, mint egy cselló, és a szavai is olyan dallamosak, ez a lány zenél
és szépeket mond, ez a lány szép és okos, miért tette ezt a testével, milyen ideához igazodott
a hangja a cseten is szépen szól
és van ez fiú, túl hangos, nagyon akar, nagyon szeretne mindenkit lenyűgözni
sss, csendben, így is szeretünk
és ez a másik, ezt imádom, valami gép van ennek a fejében, vagy 1 vagy 0, hihetetlen, semmi logikátlanságot nem tűr el, nem visel el, és így is beszél, olyan tiszta, olyan letisztult, és olvasni meg egészen elképesztő
és együtt járunk angolra is, és ez a nő, ez az angolos, ez olyan ízetlen, mintha fát rágnál,vagy földet ennél, annyira unom magam, hogy vagy lefagy az agyam, standby, kész, pislogni sincsen kedvem, vagy kínlódom, hogy ne csináljak semmit, és a legszívesebben megvakarnám a hátsó lábammal a fülem HANGOSAN, mint egy kutya, hadd csapjak valami zajt
és valami utazásokról folyik a beszélgetés, annyira unatkozom, hogy meghalok, és akkor a terem másik végéből tök hangosan odasúgja nekem
ÉN A TITÁNRA MENNÉK
és akkor megállítom kicsit az időt, egy kicsit utol kell érnem magam, mert szétrohant, szétfolyt belül minden, ez deja vu, én ezt már éreztem, és sírni szeretnék, és le vagyok nyűgözve, ez a tiszta szavú, ez fantáziál, és nevetek
és gyorsan megbeszéljük, hogy veszünk is két retúr jegyet, de a Titánt majd visszafelé, előbb még beugrunk a Marsra
és hiányzik a szexi tanár úr, az asztallapra képzelt morzsáival, a lányos zavarával, mikor észreveszi, hogy nézem, ilyen gyorsan kezet zsebredugni még nem láttál :D
és hiányzik az én zavarom is, mikor azt mondja, ez most a magáé, magára bízom, mondja ezt fel a többieknek, és a nevemet ki nem hagyná egy mondatából sem
és olyan vörös leszek, hogy érzem, hogy forró a fejem, csak jöjjenek ki a számon a szavak
ez meg hátradől a széken
ez élvezi, ez a szemét
rohadt vörös lehetek
jó, úgyse neked mondom, hanem a többieknek
és kiszemelem az egyik srácot, aki legközelebb ül
és akkor az is hátradől
hát, fiúk, basszátok meg
elmondom akkor is
úgy hiányzik Budapest, hogy állandóan úgy érzem, hogy elfelejtettem valamit
mintha egy elázott madár lennék és ki szeretném rázogatni a szárnyam
hogy kisimuljon, és fényes legyen
ne legyen ilyen kusza, ne legyen kócos már ennyire
úgy hiányzik Budapest, hogy a kis gurulóst több mint egy hétig nem raktam el, nem pakoltam ki, pedig tudtam már, hogy nem jöhetek, a férjem már morgott érte, én meg, hogy ez egy szimbolikus bőrönd, értsd meg
hova hajtogassak ennyi mindent
ennyi minden hova máshova férne be
Tök más
“A szívünk mélyén életszövetségre vágyunk, társra, akivel hazaérkezünk egymásban, mégsem hisszük, el, hogy jár nekünk a jobb, a több, hogy igenis állhatunk az első helyen valaki más életében, lehetünk Egyetlenek.” Él bennem egy nagyon plasztikus kép arról, hogy számomra mi a “mindennek az alja”. És ez nem egy gyilkos, egy érzéketlen szörnyeteg, csak egy nő, akit egyszer láttam. Egy kocsmaasztalnál egy kisebb társaság ült. A nő kicsi, vékony és rettenetesen elhanyagolt volt. Valami rövidital volt előtte, faág szerű ujjai közt cigaretta, fogatlan szája egy rés az arcán, a szeme ködös. Előrehajolva bámulta a mellette ülő férfiit, és konkrétan könyörgött neki, hogy dugja meg. A férfi röhögött. Nem lehetett tudni milyen kapcsolatban vannak. Nem tegnap volt, amúgy Perbálon ültünk egy kocsmában vagy A kocsmában, ezt nem tudom, egy haveromnak volt ott egy használaton kívüli háza és unalmunkban elbuszoztunk oda, hogy aztán a kocsmában unatkozzunk tovább. Elég szocreál volt az egész, mi meg életerős fiatal művészgyerekek. Befogadók és sznobok egyszerre. Nagyon menőnek éreztük magunkat az ottani helyhez képest, mert tudtuk, hogy mi csak látogatóban vagyunk, mint egy rezervátumban. Nem a művészséghez, a gyerekséghez tartozott ez az életérzés, ráadásul négyünk közül szerintem senki sem járt még kocsmában. Olcsó éttermekhez meg házibulikhoz voltunk szokva. (na, ennyivel voltuk “jobbak” :D ) Idegen volt nekem az egész, és az a nő a kocsmában, meg az a pillanat belémvésődött és újra meg újra elémkerül. A mai napig elképzelni nem tudok nagyobb nyomort, mint amikor valaki annyira magányos, hogy bármit feladna azért, hogy pár percig érezhesse akár csak az illúzióját, hogy kell valakinek, mert nincs semmi más módja érzelmileg kapcsolódni senkihez. Később persze azt is megtanultam, pontosabban megértettem, hogy kevés az érzelmi kapcsolódás. Az érzés, hogy csak egy részünk elfogadható, nem kevésbé pusztító, mint a magány. És akkor is bele lehet csúszni abba az állapotba, hogy valaki kiírja a tumblin, hogy “dugjon meg végre valaki”. Ez sosem a szexről szól. És sosem arról, hogy valóban nem lenne, aki szívesen az ágyába mászna arra az estére. A segélykiálltás arról, szól, hogy miért nem találok valakit, akivel hozzám méltó kapcsolatban lehetnék? Miért nem?. Azért nem, mert amire vágysz és ami elől menekülsz, az ugyanaz. Azért nem, mert a valóságot akarod belekényszeríteni a neked kényelmes formába. Azért nem, mert inkább lejátszod úja és újra ugyanazt, mert annak minden részét ismered már. A veszteség részét is. Azt hiszed, hogy az az ára. Azért nem, mert valójában nem akarod megfizetni a tényleges árát. A valóságod csak a te valóságod, a tényszerű történések nem hordoznak érzelmi töltetet. Az a te részed, amit beleraksz. A világ nem olyan, amilyennek látod, de te olyan vagy amilyennek látod a világot. Nem érzelmek nélkül nem lehet élni, hanem a nélkül, hogy az embernek lenne rálátása saját magára. A nélkül egyszer egy kocsmaasztalnál találja magát, hogy részegen könyörög, hogy szeressék. Mindenkinek van egy ilyen kocsmaasztala.
vissza ahol 5 égtáj van, a kockának meg 9 csúcsa
*172
A Nap elveszíti a formáját, PET palackba zárt üzeneteket küldenek a bálnák. Egy dobozos kóla keserves szisszenése. Ahogyan kiegyenlítődik a légnyomás, úgy látod meg a hibákat. Most igyunk az úszóhártyával születő csecsemők egészségére, lépéseik nyomán sarjadnak a tulipánok, rekordévet zárhat a virágtőzsde. Azt pedig, hogy mit sodor partra a víz – inkább felejtsük el.
a város egy darabja
a város egy darabja
vagyok.
vagy.
Tócsák tükrében magukat nézve. Dohányszemcsékkel zakók zsebében, indulnak el.