Jenei Gyula: Belefárad

Bárcsak úgy szoríthatnálak

magamhoz,

mint egy gyanúsan meleg,

hosszúra nyúlóan világos,

szokatlanul kellemes,

de szokásosan nyüzsgő

pályaudvaron az a bácsi

a biztosan értéktelen,

szakadozva tengő-lengő,

megkopottan feketéllő,

világháborút megélő táskáját

szorítja most

magához.

Action - Gesture (1980) by Zbigniew Dlubak

Deforestation of the rainforest is visible in Santa Cruz, Bolivia. Deforestation in the country has primarily been driven by the expansion of mechanized agriculture and cattle ranching. This Overview highlights the country’s struggle to expand food production in order to meet the needs of its growing population, and the sacrificial destruction of its forests that has taken place to do so.

See more here: https://bit.ly/3mxEPFv

-17.387750°, -60.562131°

Source imagery: Maxar

Amikor gyerek volt, annyira rosszul érezte magát, hogy szeretett volna űrhajóra szállni és megnézni a világűr “folytatását”, -mert már megértette a végtelent, de az egyformaságát nem tudta elfogadni- még akkor is, ha meg kell halnia, mert visszafelé nem lesz elég az üzemanyag. Azt szerette volna kideríteni, hogy ha minden változik, akkor az űr is változik és akkor biztos valami fehérbe megy àt, vagy valami más forma jön, de tuti nem ugyanolyan fekete és tág. Vagy átmegy űrből, mondjuk rűbe, de bizti van a sok utazás után, valami ismerős, ellentétes, megfordulás, talán. Hogyan juthat el egy gyerek addig a gondolatig kb. 7évesen, hogy meghalna a válaszért, a változásért?! Nem tudom. De maradt ez a baszott nagy fekete üresség, embertelen környezet, a hatalmas ismeretlen, magány, talajtalanság, ami könyörög a felfedezőért, de nem hallja senki. És a senki, aki annyira vágyik rá, de nem kiabál, csak bámul bele a végtelenbe és nem csak nem értik, de nem is akarják.

Aztán a fantáziája végén, elfogy a levegő és meglátja a fényt. Ez volt a vágya.

August is the month of last chances, Nigel Van Wieck

történt egyszer, hogy majdnem becsomagoltam a szobánkat

Rajzolsz még? Rég posztoltál szép vonalakat :)

hébe-hóba szoktam még firkálni, de manapság már (sajnos?) nemigen jellemző.

néztük a villamos fényét éjjel a plafonon                                                       ahogy elment                                                                                      

Photography by Xuebing Du

Instagram: xuebing.du

There'll be a moment when you realise you're 27 when yesterday you were just 17; and you wouldn't be able to tell how a decade passed away and your life got divided into before and afters. The fury of youth will subdue and nothing will really change but everything will feel different when you look at old photographs and blurry videos taken on cheap mobile phones. Scents will remind you of childhood and certain friends you don't talk to anymore, hangouts will become reunions and mom's burnt pie will become the best food you ever had. And I know on some days you won't be able to show anything of those 10 years but I hope you remember to breathe, and let go of the knot in your chest. I hope you go out in the sun and live a little, because tomorrow is 37.

-Ritika Jyala, excerpt from The Flesh I Burned