Az eső illata
meg ahogy kopog a tetőablakon
A napfény a bőrömön
A természet él
és én ebből semmit sem érzékelek
Csak azt, hogy átázik a cipőm,
Ahogy az avarban lépkedek
Csak azt, hogy hamar sötét van
És hideg
Vörös fény
Vörös az ég
Nem tudom, hol vagyok
De nincs itt veszély
Vörös kód
Vörös ajkak
Részegen táncolok
De ezt akartam
félve lépkedek
Egy kifeszített kötélen.
Várom, mikor zuhanok újra le.
Így nézem az életem,
Ahogy egyre csak balanszírozok
A mélység és magasság peremén.
Tekintetem a plafonra függesztem
Körülöttem zsong mindenféle jajszó
Kicsúszik a kezemből a gyógyszeradagoló
És te mégis maradsz az ágy mellett
Mint két egyenes a végtelenben
Egyszer majd összeérünk valahol
lehet, a plafonról lógok, de így többé nem vagyok alattatok
144 posts