Újra és újra

Nekem olyan helyeket kellett bejárnom,

ahová senki sem akar menni

Gyűlöli magát és nem kellenek okok

Aranytollú madár, ki a szárnya mögött zokog

Próbálja keresni égbe vezető útját

Miközben alig bírja el a saját maga súlyát

Merengek

Milyen más a világ

Idefennt

Aztán megint gondolok rád

Mosolyra görbül a szám

Annyira szeretlek, hogy az már fáj

Utálom ezt az egyszer így- egyszer úgy dolgot

Vagyunk

Ez a bal sorsom, ami már régen tép

Lemerülök, ez a Challenger Deep

Üdv, te gyógyszerektől kábult tekintet

A következménye a pengeélnek

Nem lehet igaz, hogy ennek a létezésnek nevezett rémálomnak van értelme

Az eső illata

meg ahogy kopog a tetőablakon

A napfény a bőrömön

A természet él

és én ebből semmit sem érzékelek

Csak azt, hogy átázik a cipőm,

Ahogy az avarban lépkedek

Csak azt, hogy hamar sötét van

És hideg

A Hold porából alkottalak

Mostmár kosz vagy, semmi más

Mégis mindig úgy hordozlak

Mint akin csillog a napsugár