Aztán Megint Gondolok Rád

Egyszerűen nem érdekel többé

Nem lehet igaz, hogy ennek a létezésnek nevezett rémálomnak van értelme

Az aranyhídról a mélybe szédültem

S ott egészen elvesztem

Még várok, bár reszket egész lényem

Valami hangra, valami fényre

Néhány dolgot el kell felejtsek és meg kell bocsássak, ha tovább akarok élni

ha meg akarom menteni az életem

Vajon mennyit bír ki az emberi elme?

Fázom a hideg rabságtól

Széthullunk, elszakadunk mint

A levelek a faágtól

Az árnyékom még lopódzik utánad

Éjjelenként bekúszik a szobádba

És a plafonról lelógva

Rója ezen összetört sorokat

Nem értheted, ez rajongás

Vagy inkább reménytelen koslatás

Pedig valaha követtük egymást

otthagytál

miközben azt mondtad, sajnálod,

de a rá következő csend mindent elmondott.

Megvető tekintetek, elrontott tinikor.

A legfájóbb tanulópénz volt.

Nem vagyok hívő, de a pokolba tudtál dobni

és neked minderről tudomásod sincs.

Senki nem hallja meg,amit hallasz

Senki nem érti,amit mondasz

Senkit nem zavar,mekkora zaj van

Senki sem emlékszik semmire holnap

Senki sem tudja,pedig te már tudod

Senki sen látja,amiket te hurcolsz

Senki nem érzi,amitől te félsz

Senkit nem érdekli,ahogyan te élsz

Lehet, hogy egy nap majd nyílik ott virág

ahol most tombol az okozott kár