Réges Rég Volt, Hogy A Nyár

Gyerekként mindig a fényre vágytál

Most meg már semmit sem látsz

Mindig félsz, minden körtől

Magadat kell legyőznöd egyre csak többször

Felégetted a világom,

De a jó értelemben,

Mert a hamun és parázson,

Talán új élet terem.

Én majd megjavulok egyszer

És te leszel a gyógyszer

Melletted lesz belőlem ember

Mérgemre te vagy az ellenszer

Néha úgy érezném, hogy élek

De mélyen a víz alatt

Nincsenek hangok és

Nincsenek fények

Szoríts jobban magadhoz

Szoríts, mint a kést a nyakamhoz

Bűntudat karcolja

Testembe a lelkem

Ezt teszem magam

És mindenki ellen

Látok két embert állni a téren

Nem ismerik egymást

Nem illenek össze

Remeg a kezem

Még mindig érzem a kezed a csípőmön

Átkelek a zebrán és befordulok jobbra

Nem tudom, ki vagy

Remeg a kezem

Félek elveszíteni téged, pedig nem is vagy az enyém

Nem kell egy ember arra, hogy szenvedéssé tegye minden napom.

Meg tudom ezt csinálni én is

A fájdalom újra magához szólít

Minden este a fülembe ordít

Sötét, üreges, fájó hideg

Elmenekülhetsz, de minek?