Költészet - Blog Posts

A te valóságod, az én halálom, a te szerelmed az én mérgem, a te csókod az én ópiátom, és a tested érintése számomra, minden öröm legfájdalmasabb gyönyöre.

Ritka boldogság:

Cseresznyeszín reggelünk

Csókokban fürdik

Szerettem. Lehet nem jól, vagy éppen ügyetlenül, de szerettem. Aztán ezt is sikerült elbasznom. Köszönöm a figyelmet.

Minden reggel úgy kelek fel, hogy ma minden más lesz, aztán újra és újra elkövetem ugyanazokat a hibákat, és ezzel kicsit meghalok én is és meghalsz te is. Lassan fáradok.

tévedtem

nem magamat imádtam,

hanem tévesen

azt az embert,

akinek téged hittelek.

kényelmes volt

azt gondolnom, hogy

a hibáid valójában erények,

s ezzel megsemmisíteni

az önbecsülésem

utolsó szilánkjait is...

Gyűlölöm ha szeretsz, és szeretem ha gyűlölsz.

végleg elvesztem benned, mialatt a te és én, mi lettünk

Akasszátok föl a királyokat!

Petőfi Sándor

vérző kezemben dobog szívem, azt hiszem átvertelek, azt hiszem csókoltalak keserédesen, s hozzá mérgező, jéghideg és ragacsos érintéssel. fekete, gyászban hordott szalaggal kötöttem össze hajad, s emeltem arcod fel, az ég felé: ne nézz rám többé, ne nézd az elmúlás létidegen megtestesülését, ne nézd a múló szerelem alkonyát…

Tavaszi napban,

Tekereg egy gondolat,

Megfáradt magány.

Az én szerelmem gyűlölet is egyben...

Senki nem hallja meg,amit hallasz

Senki nem érti,amit mondasz

Senkit nem zavar,mekkora zaj van

Senki sem emlékszik semmire holnap

Senki sem tudja,pedig te már tudod

Senki sen látja,amiket te hurcolsz

Senki nem érzi,amitől te félsz

Senkit nem érdekli,ahogyan te élsz

Észre sem veszed, hogy arcomon a rózsák hogy fogynak,

pedig te tépkeded

A sötétben állva józanodok

Túl későn vettem észre a vihart

A taxira várok és fulladozok

Ez menthetetlen- súgja az utcai zaj

Rá kell már jöjjek,

Hogy leöntöm arannyal,

Még nem lesz drága

Az ablak előtt álldogál

Tekintget kifelé

Lehunyja két szemét

És keservesen sírdogál

Vöröslő ég alatt

Egy áprilisi hajnalon

Egy rejtett élet minden szava

Zuhan ki az ablakon

rángatom könnyű létem darabjait

Miközben egyedüllétem ütlegel

Felfedezem egy árny alakjait

Aki a létemmel üzletel

Fázom a hideg rabságtól

Széthullunk, elszakadunk mint

A levelek a faágtól

Az utcák képébena tetőkbe olvad a csontfehér ég

Csak bámulom én, nem pislogok

Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen

Minden szép kék csak téveszme

Minden ember egyszerű báb

Minden nappal távolodom

Minden nap egy másik halál

⁰¹⁶Ahogy a gyilkos, a vért, az aszfaltra. Én úgy a szerelmünket, a sírba.

József Attila Keresek valakit

Tele vágyakkal zokog a lelkem Szerető szívre sohase leltem, Zokog a lelkem. Keresek Valakit s nem tudom, ki az? A percek robognak, tűnik a Tavasz S nem tudom, ki az. Csüggedő szívvel loholok egyre, Keresek valakit a Végtelenbe, Loholok egyre. Könnyim csorognak - majd kiapadnak: Vágyak magukkal messzebb ragadnak - Majd kiapadnak! Búsan magamnak akkor megállok, Szemem csukódik, semmitse látok - Akkor megállok. Lelkem elröppen a Végtelenbe, Tovább nem vágyom arra az egyre, A Végtelenbe. 1921. október 31. Forrás: www.eternus.hu - Klasszikus versek