Otthagytál

Rá kell már jöjjek,

Hogy leöntöm arannyal,

Még nem lesz drága

Kifolyik a hangom,

Egy jóízű nevetés.

Tekeredik a borostyán, egybeforrunk.

Mámor és részegség, féltett hajszálrepedések.

a biztonságod illúzió,

Én mégis kapaszkodok beléd.

Az utcák képébena tetőkbe olvad a csontfehér ég

Csak bámulom én, nem pislogok

Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen

Minden szép kék csak téveszme

Minden ember egyszerű báb

Minden nappal távolodom

Minden nap egy másik halál

Annyira, de annyira vagdosni akarom magam..

Fojtogató jelenlét

Mint a túladagolt boldogságcsillapító

Végzetesen kering bennem

Körülöttem

elveszve az egyértelműben a szavak értelmében táncola nyelvemen Egyetértünk?

Egyre távolodom, táncolok a szélén

Egyre csak zuhanok, melyikünk sír a végén?

Soha senki nem fog így szeretni,

Érted?

Máshogy néz ki az ég,

amikor valaki,akit szeretsz

odafennt van.

kinnt süt a nap, bennt leszakad az ég

Meg kellene már tanulnom

kiállni magamért