A sajnálkozás csak időpocsékolás. Siránkozás a múlttal, ami megnyomorítja a jelent.
Bárcsak tudnád mit jelentesz számomra, és hogy a neved hogyan játszódik le a fejemben, akár csak egy dal ismétlésen, amikor próbálok aludni éjszaka.
-Honnan tudod, hogy vége?
-Talán amikor úgy érzed, hogy szerelmesebb vagy az emlékekbe, mint maga az előtted álló emberbe.
A bűntudat olyan, mint az óceán. Bele lehet fulladni
Egyetlen veled töltött percet sem sajnálok. Te vagy a legjobb, ami valaha történt velem. De azt kívánom, bárcsak ugyanez lehetnék én neked
Amikor letüdőzöd a boldogságot,aztán egyszer csak jön a városi szmog, és tönkreteszi az egészen addig tökéletes összképet… Na, az kegyetlen tud lenni.
és volt valami mélységesen ismerős benne, mintha a lelkem már találkozott volna az övével több évvel ezelőtt és a kezeim megérintették volna bőrét mielőtt ujjaim megízlelhették testét.
Végül, azt akarom, hogy tudd, te leszel örökre az én végtelen imádatom tárgya- röviden, szeretlek
Szeretni valakit néha félelmetesebb, mint elhagyni.
Lehet, hogy szerelmes voltam egy olyan álomba, aminek soha nem kellett volna, hogy az enyém legyen.
Frank Herbert szavaival élve: „Igazi befejezés nincsen. Csak valahol abbahagyod a történetet.“