a ruhavásárlás "tanulságai":
- a megmaradt/gyarapodott karantén-narancsbőrt az ember testén még inkább kihangsúlyozza a próbafülke fénye
- a már említett világítás a maradék meglévő illúziómat is sikeresen elpusztította: a szűk ruha alatt a bugyi vonala, legyen az akármilyen szuper varrásmentes is, szintén átlátszik a gyűrődések miatt
- továbbra sem tudom, hogy hány kiló +/- kellene, hogy végre elviselhetően érezzem magamat a bőrömben
high tide and low tide in great britain. photographs by michael marten
Dinosaurs 🦕🌿, leaf artwork by Raku Inoue
hogy ezeket a dolgokat nem lehet kikerülni,
ezekről írni sem lehet. a talajt nem borító hó, hogy ez már nem hiányérzet, hanem lehajtott fejjel, utcákon át - se napba, se arcokra. belenyugvás. meg olyankor még örvendezés is, amiért pulóver helyett, ma elég egy póló. gyötrelem helyett, hogy ma is, mint annyi napig sokszor, hogy nem tudok menni, maradni is csak az ösztönök, ahogy bódítanak.
hallani lehet a szarkát, ágra fel, ágról le. a dolmànyosokat juttatja eszedbe, a wikipédia segít felidézni minden szárnyast, akikhez sosem volt közöd, de mégis olyanok, mintha életed részét képeznék, ha most nem is, valamikor. ilyen vagyok én is, ha itt vagyok.
wikipédia szócikkekből definiált összetartozás, hogy nem tudlak úgy szeretni, ahogy megérdemelnéd helyett, az érthetetlen vádaskodás. persze, elnézem mindenkinek, hogy nem azért, mert szeret. hanem mert utál, önmagát ha szeretni képtelen.
Darts táblára hasonlító szeretet. Akkor akasztasz, ha a legnagyobb szükséged van rám. Nyílak, számok. Én sírok, te nyertél.
A győztes sosem érti meg,
a vesztes sosem látja meg.
Höhö. Tök unalmas bejegyzés lesz, nem kell a szex témát keresni, a cím nekem csak arra jó, hogy ne feljtsem el amiről írni akartam. Aztán előfordul, gyakaran, hogy másról írok végül.
Van akit a szerelem szörnyeteggé tesz. Én alapvetően nem vagyok se féltékeny, se különösebben birtokló, manipulatív meg agresszív aztán végképp nem. Ezt a barátaim jól tudják. Ők sem azok. Jó emberek mind. Némelyik kicsit furcsa, mert jól tűröm a bolondokat. És akkor sokat, nagyon sokat megengedek nekik. Túl sokat is. Mert mindig mindenre tudok valami megengedő magyarázatot. Meg, ami nekem mindegy, abban hajlamos vagyok mások javára dönteni. Hogy nekik is legyen valami jó. Hogy legyen „jó” a világban. A szerelem szörnyeteggé tesz. Láncra kell verni, bezárni valahova mert tönkretesz, megbolondít, szétmarcangol és fehabzsol. Szörnyű érzés ez is, amikor az ember azt érzi, hogy nem tud jól szeretni. Hogy inkább nem kéne.
Nyilván belenyúlok a méhkasba, ha elmondom a mai gondolataimat a tumbli jelenségről. Nincs élete annak, aki a napi szinten pörgeti bármelyiket is. Csak már mindenki elfelejtette ezt, már annyira a részünkké vált. és annyi megengedő meg elfogadó ideológiát gyártunk hozzá, hogy miért is jó ez. Amúgy jó. Az egészséges emberek teljesen valóságos kapcsolatokat építenek amik a tumblin kezdődnek. nem csak párkapcsolat, nem csak szex. barátságok, ismeretségek, amik kinőnek a virtualitásból és mivé válnak? Mint az FB. Olyan ismerősök akiknek ismerjük az életét, a rokonait, a valóságát. Vannak közös fotók, emlékszünk a születésnapjára, segítünk egymásnak, belelógunk egymás életébe. Azért jobb a tumbli, mert ott ez kölcsönös érdeklődésből jön létre és nem a megfoghatatlan nosztalgia vagy valami érdekek vezérlik. A tumbli megengedi, hogy változékonyabb, nyersebb, betegebb, pszichopatább vagy szociopatább légy, mint a valóságban. A tumblidat jó esetben apád, anyád, nem látja és te se az övéket. A tumbli megengedi, hogy frusztrált legyél. (öh. a tumbli egy elég beteg közeg, leginkább tényleg egy elmegyógyintézetre hasonlít, ahol az lesz aznap az orvos, aki reggel előbb veszi fel a fehér köpenyt) Alkoholisták és drogosok tucatjai, és nem mondod nekik, hogy baszki, veled baj van ám, hanem belájkolod az ivós posztot, amiből kiderül, hogy van baj. Max odakommenteled, hogy te már leszoktál. Aztán majd egy másik alkalommal más kommentel oda valami okosat. Lehet, hogy pont az, akinek a fotóin mindig van egy pohár valami, meg mindig elkottyantja, hogy iszik. Mindegy, megy a lájk, mert amúgy meg összetartozás jelenség van, azt erősíteni kell. Szóval tényleg tök jó amikor embereket személyesen is megismersz és a tumbli nem az egyetlen, hanem csak az egyik kapcsolattartási forma. De még mindig aztmondom, ha lenne életed, csak ritkán jutna időd tumblizni. De a legtöbb kínzó kérdésre, hogy érdekel-e bárkit a létezésed, hogy érsz-e bármit is, hogy elég okos vagy-e, hogy elég vonzó vagy-e, hogy egyáltalán látszol-e, van-e a létezeésednek bármi érzékelhető értéke, arra a tumblin mindig kaphatsz egy megerősítést. Nem valóság, csak olyan mint a hőpapíros blokk: idővel elmúlik. De este, amikor magányosnak érzed magad, már az első apró érzelemmorzsára, még csak ki sem alakulhatott az érzés, már nyúlsz is a gép után. Mint a pánikbetegek a gyógyszerért, amikor érkezik az első hullám. Nem biztos, hogy ezen egy párkapcsolat segít. Talán azt gondolod, hogy ha lenne valakid, akkor más lenne minden. De miért lenne más? Nem vagy gyerek, hogy óránként szaladj a párodhoz, hogy feltedd neki ezeket a kérdéseket és megerősítést kapj. A párkapcsolat önmagában nem adja meg ezekre a választ. Tudom, tudom, a tumbli szórakozás, vidámság, nem kell komolyan venni. Akkor csak annyit tegyél meg, hogy pár hétig nem tumblizol. Hogy más csatornákon tartasz kapcsolatot a barátaiddal. Nincs csak egy pohárka tumbli, meg igazán nem árt meg esténként két tumbli, az ember lazítani akar, meg a többik is tumbliznak nem akartam különcködni, inkább én is, meg én nem tumblizok egész nap, csak...
A szexről meg csak annyit, hogy félek.
@mranai
.
.
.
sose lesz senki aki jelenthetné a biztonságot
akinek a szaga lenne az otthon, akinek a kezei az otthon
At this hour, Losel Yauch