“Nem Fogok Hazudni..se Magamnak Se Másnak Se Neked..nehezen Viselem Ezt A Helyzetet..lennének Kérdéseim..de

Érzések.

Basszus pár éve még nem tudtam felfogni, hogy hogy tudnak a fiatalok ennyit "drámázni". Akkor még minden annyira gyerekes és egyszerű volt. Vagyis annak láttam. Ma...ma pedig én is egy vagyok a "drámázó" fiatalok közül. Nevetek egész nap, gyerekesen megörülök, hülyülök a bárátaimmal, azt csinálok amit szeretnék és boldog vagyok... Aztán este...minden annyira más lesz. Őszintébb. Rájövök, hogy hiába játszom egész nap a "minden bajtól mentes, örült és önfeledt" lányt, este egyedül maradok. És nincs energiám nevetni, nincs energiám még mosolyogni sem. Csak egyszerűen elmegy a kedvem mindentől. Érzem, hogy fáradt vagyok, de nem fizikailag... Este a sötétben fekszem az ágyamban, folynak le az arcomon a könnyek, gyötröm magam a "mi lett volna ha...?" kérdesekkel...

Annyira vágyok a szerelemre, hogy belevetem magam az első srác karjaiba aki érdeklődik irántam és utánna folyton azon kattogok, hogy tényleg helyesen döntöttem, tényleg szeretem? Tudom, hogy ezen egy pillanatig sem szabadna gondolkodom...tudom. De ne mond, hogy te még soha sem bizonytalanodtál el, mert féltél...a következményektől? Attól, hogy mi lesz ha menthetetlenül beleszeretsz...de nem is ezzel van a gond. Hanem, hogy semmi garancia sincs arra, hogy nem veszíted el...ha pedig Ő a mindened és elveszíted...hát igen. Akkor nem marad semmid. SEMMID.

Pár éve még azt hittem, hogy a szerelem csak gyerekes rajongás egy fiú (vagy lány) után... De most már tudom, hogy közel sem az.

Régen azt hittem, hogy a barátság örök. Ma már tudom, hogy minden mulandó. De mégis görcsösen próbálom megtartani azt ami már régen elveszett. Olyan barátságokat akarok helyrehozni ami csak nekem fongos...csak egy oldalú...

Rettegek a változástól.

Fiatal vagyok. Összetört, mint a legtöbb tini. És próbálom magamat helyre hozni, mint a legtöbben. És ez elveszi minden energiámat... szóval nem lepődöm meg, hogy este sírva alszok el, hogy érzem a fáradságot de kétszer olyan lendülettel edzek, hogy probálok menekülni a problémák elől, hogy magamban tartom ha valami fáj. Mert egyszerűen nincs energiám, hogy elmagyarázzam valakinek, hogy mi a baj (legtöbbször magam sem tudom). Nincs már energiám semmire sem. Csak helyre akarom hozni magam, hogy élhessek. És azt hiszem, hogy meg tudom csinálni. Hosszú lesz, fájni fog, de meg tudom csinálni!

És te is meg tudod csinálni!❤️

— tokeletes-mumosoly

Hányszor feküdtem már úgy az ágyamban, hogy azon gondolkoztam, mi a baj velem... megszámlálhatatlan

Hát végülis ahhoz is pofa kell,hogy leláttamozd az üzenetet és basszál visszaírni.

megvan az a nyomó érzés a mellkasodban?

mikor nem kapsz levegőt?

nem sírsz, csak akkora fájdalom megy keresztül a testedben

hogy úgy érzed megszakadsz?

hogy érzed ahogy összeroskadsz?

és mindeközben csak bámulsz üveges szemekkel magad elé

mély levegőt veszel

és azon gondolkozol

hogy most mi a fasz lesz

-T.E.

M❣️

Akarok valakit, aki megkérdezi mindennap, hogy hogy vagyok.

Akarok valakit, aki arra kér, hogy írjak neki, ha haza értem.

Akarok valakit, akivel bármiről tudok beszélgetni.

Akarok valakit, akit tiszta szívemből szerethetek és, aki viszontszeret.

Akarok valakit, aki boldoggá tesz.

Igazából nem valakit akarok, hanem téged.

Azt a zenét hallgatni, amit ő mutatott és felidézni minden emléket

“nekünk, nőknek van egy nagyon rossz szokásunk. ha nagyon szerelmesek vagyunk, képesek vagyunk pici szikrákból táplálkozni, amiket tűzzé nagyítunk, és sokkal többet látunk a dolgok mögé, mint amennyi valójában ott van. sokszor egy pillantás, vagy egy érintés levesz minket a lábunkról, és félreértjük az egészet. aztán ami még rosszabb: elkezdünk gondolkozni rajta.”

—

Ha bizonyítani szeretnél, itt a lehetőség. Keress, hívj fel, akarj, kérdezz és beszélj hozzám. Ne várd el, hogy egyik pillanatról a másikra legyen jó kedvem. Nevettess meg, mesélj a napodról. Mutasd a szemedben lévő csillogást, mint azelőtt. Legyél kitartó, tegyél azért, hogy a bizalmam a kezedben legyen. Törődj velem, és szánj rám időt. Ezek csak apróságok, de ha nem vagy hajlandó tenni értem, akkor meg sem érdemelsz.

Út

Sokáig kerestelek ismeretlenben, ismerősben. Kutattam az arcokat, a szemeket hátha megpillantom azt a csillogást, azt a mindent elvakítót, azt a mindent felforgatót. Hiába, nem leltem sehol. Aztán rájöttem. Előbb, magamat kell, hogy megtaláljam. A boldogságom velem kezdődik, hogy Veled folytatódhasson.

Vajon Te gondolkozol rajtam?