Túl Fiatal Voltam Ehhez A Fájdalomhoz

Senki nem hallja meg,amit hallasz

Senki nem érti,amit mondasz

Senkit nem zavar,mekkora zaj van

Senki sem emlékszik semmire holnap

Senki sem tudja,pedig te már tudod

Senki sen látja,amiket te hurcolsz

Senki nem érzi,amitől te félsz

Senkit nem érdekli,ahogyan te élsz

A suttogásom oly' fülsüketítő,

ahogy átpréselem a fogaim közt

mennyit sírtam éjeken át,

mennyit sírsz majd egy életen át.

A szó elszáll, a csend itt marad,

mindkettőnk szívéből halkan vér fakad.

Hallgatásod oly' fülsüketítő,

mindent odaad,vagy véglek kitöröl

Az őrült nő megint zörgeti az ablakot

És én ezúttal visszaválaszolok

Szavakkal, amiket magamnak kiáltok

Azt mondja, ez nem lehet örök

És én török

Dörög

Minden szó zörög

A filmnek itt végeszakad

Nincsen katarzis

Az üreges fa könnyen hasad

Főleg, ha az hagyja is

Néha úgy érezném, hogy élek

De mélyen a víz alatt

Nincsenek hangok és

Nincsenek fények

Annyira jó lenne, ha minden ember azonnal visszakapná a fájdalmat, amit okoz...

A Hold porából alkottalak

Mostmár kosz vagy, semmi más

Mégis mindig úgy hordozlak

Mint akin csillog a napsugár

Még mindig túl sokszor kapom magam azon

Hogy újra végigtáncolok minden szavadon

És bárcsak el tudnék szakadni

De engem nem lehet megmenteni

Mert én beszélnék, ha értenének

És álmodnék, ha lenne mit

De

Hallom, ahogy ők nevetnek

És az egész világ eltaszít