Ekkor Még.

végül is harminchatból csak harminchat sikerült rosszul

high tide and low tide in great britain. photographs by michael marten

kéztartás vs mancstartás

Néztem,

bámultam a

mellettem elfutókat,

az iramot diktálókat,

a célratörőket,

a reménykedőket,

a sziklakemény akarókat,

álltam hát mögöttük,

figyeltem utánuk,

folyton csak utánuk...

Most bennem,

ott benn,

a lélek mélyén

sír,

zokog,

néha felüvölt

a

lemaradás.

a felhők most inkább hiánycikk itt a Szaharában, de a keveset, ami van, begyűjtöttem, @internal-nonsense.

és szerelmesre sétáltam tegnap magam megint

:( ❤

összefolynak a napok, mint a színes olaj, fáj a fejem, nem alszom, asszem elfelejtettem, hogy kell

úgy hiányzik Budapest

az utazás

tompa vagyok, lassú, de van bennem ez a moraj, mintha buszon ülnék, hogy dorombol, meg remeg valami feszültség, szeretem a buszokat, de nem tudok pihenni így

elmentem sétálni tegnap le a tóhoz, meg ki az erdőbe, és tigriscsíkokat húzott az útra a nap, és az a kicsi tó..., még a fák közül néztem, ahogy csillog, a fák, nehogy megzavarják, pislogni se mernek

és ismerős lett ez a kép, ez a pára, ez a csillogás

ez én vagyok

a fürdőszoba tükör előtt, már megszárítottam a hajam, de még nem öltöztem fel

és szerelmesre sétáltam tegnap magam megint

most magamba éppen

úgy hiányzik Budapest

hallottam tegnap a többiek hangját, láttam is némelyiküket, ilyen online óra volt

és olyan jó volt

olyan jó volt, mint mikor fázol kicsit, és magadra húzod a takarót

majdnem elaludtam

hiányzik a tanárnő, akivel összenézünk néha, néha így rámkapja a szemét, és ugyanazt érezzük és egyszerre

ugyanazt érezzük, és ez olyan jó, mert itt ez a két lány, az egyik mintha mindig fáradt lenne, lassan, darabosan beszél, túl lassú nekem, elfáradok, belefáradok, hogy bevárjam

a másik az cserfes, összenevetünk, olyan, mintha így oldalba bökdösnénk egymást, hihi, figyelj

de olyan mást gondolnak mindig, mint én, hogy megijedek, hogy kétségbevonom magam, én itt valamit ALAPVETŐEN nem értek, én valamit nem veszek észre, én ezt az egész élet dolgot félreértem

és van ez a lány, ő nagyon érdekes, ő nagyon érdekel, mert hogy gyönyörű, az egy dolog, de minden csinált rajta, minden mű, a szája, a melle, és leírom magamban

aztán kimentünk ketten egyszer, beültünk egy kis kávézóba, csak pár percünk volt, és én tulajdonképpen sétálni akartam csak így körbe-körbe a háztömb körül egyedül, mert sokszor csak az segít rajtam, valami monoton, valami öntudatlan, amitől azért gyorsabban ver a szívem

de együtt mentünk végül és hideg volt még, és kávézó lett, és a lány beszélt

a hangja, mint egy cselló, és a szavai is olyan dallamosak, ez a lány zenél

és szépeket mond, ez a lány szép és okos, miért tette ezt a testével, milyen ideához igazodott

a hangja a cseten is szépen szól

és van ez fiú, túl hangos, nagyon akar, nagyon szeretne mindenkit lenyűgözni

sss, csendben, így is szeretünk

és ez a másik, ezt imádom, valami gép van ennek a fejében, vagy 1 vagy 0, hihetetlen, semmi logikátlanságot nem tűr el, nem visel el, és így is beszél, olyan tiszta, olyan letisztult, és olvasni meg egészen elképesztő

és együtt járunk angolra is, és ez a nő, ez az angolos, ez olyan ízetlen, mintha fát rágnál,vagy földet ennél, annyira unom magam, hogy vagy lefagy az agyam, standby, kész, pislogni sincsen kedvem, vagy kínlódom, hogy ne csináljak semmit, és a legszívesebben megvakarnám a hátsó lábammal a fülem HANGOSAN, mint egy kutya, hadd csapjak valami zajt

és valami utazásokról folyik a beszélgetés, annyira unatkozom, hogy meghalok, és akkor a terem másik végéből tök hangosan odasúgja nekem

ÉN A TITÁNRA MENNÉK

és akkor megállítom kicsit az időt, egy kicsit utol kell érnem magam, mert szétrohant, szétfolyt belül minden, ez deja vu, én ezt már éreztem, és sírni szeretnék, és le vagyok nyűgözve, ez a tiszta szavú, ez fantáziál, és nevetek

és gyorsan megbeszéljük, hogy veszünk is két retúr jegyet, de a Titánt majd visszafelé, előbb még beugrunk a Marsra

és hiányzik a szexi tanár úr, az asztallapra képzelt morzsáival, a lányos zavarával, mikor észreveszi, hogy nézem, ilyen gyorsan kezet zsebredugni még nem láttál :D

és hiányzik az én zavarom is, mikor azt mondja, ez most a magáé, magára bízom, mondja ezt fel a többieknek, és a nevemet ki nem hagyná egy mondatából sem

és olyan vörös leszek, hogy érzem, hogy forró a fejem, csak jöjjenek ki a számon a szavak

ez meg hátradől a széken

ez élvezi, ez a szemét

rohadt vörös lehetek

jó, úgyse neked mondom, hanem a többieknek

és kiszemelem az egyik srácot, aki legközelebb ül

és akkor az is hátradől

hát, fiúk, basszátok meg

elmondom akkor is

úgy hiányzik Budapest, hogy állandóan úgy érzem, hogy elfelejtettem valamit

mintha egy elázott madár lennék és ki szeretném rázogatni a szárnyam

hogy kisimuljon, és fényes legyen

ne legyen ilyen kusza, ne legyen kócos már ennyire

úgy hiányzik Budapest, hogy a kis gurulóst több mint egy hétig nem raktam el, nem pakoltam ki, pedig tudtam már, hogy nem jöhetek, a férjem már morgott érte, én meg, hogy ez egy szimbolikus bőrönd, értsd meg

hova hajtogassak ennyi mindent

ennyi minden hova máshova férne be

Rajzolsz még? Rég posztoltál szép vonalakat :)

hébe-hóba szoktam még firkálni, de manapság már (sajnos?) nemigen jellemző.

Florists on Fény street market, Budapest, 1986. From the Budapest Municipal Photography Company archive. 

*172

A Nap elveszíti a formáját, PET palackba zárt üzeneteket küldenek a bálnák. Egy dobozos kóla keserves szisszenése. Ahogyan kiegyenlítődik a légnyomás, úgy látod meg a hibákat. Most igyunk az úszóhártyával születő csecsemők egészségére, lépéseik nyomán sarjadnak a tulipánok, rekordévet zárhat a virágtőzsde. Azt pedig, hogy mit sodor partra a víz – inkább felejtsük el.